MURÁNYI EMPRAXIS EDUKÁCIÓS KÖZPONT

TRAUMÁN TÚL- SZABADON

„Bemutatlak a legjobb énednek, hogy az elérhetetlennek hitt céljaidat is könnyedén el tudd érni. Mert több van Benned, mint gondolnád.” – Murányi Edina

Murányi Edina

Murányi Edina

ESP trauma parapszichológus, gyermek- és felnőtt kríziskezelő tréner, Empraxis Healing alapító, oktató

Ahol már találkozhatott velem

Média és sajtó

Tekintsd meg élő adásaimat!

Murányi Edina

Többre képes,
és ezt Ön is tudja

ESP-pszichológusként – parapszichológusként -, gyermek- és felnőtt kríziskezelő trénerként, az extraszenzorális percepció és intuitív pszichológiára (ESP) specializációm. A szakrális szertartások, melyek szerint élem az életem, támogat a hivatásomban. Ezzel a szemlélettel, az intuíció és a tűpontos problémamegoldás, tartós traumaoldás szakembere vagyok. A legerősebb tulajdonságom, hogy extraérzékeny vagyok és képes vagyok megmutatni, kihozni a teremtőerőt, képzelőerőt azokból a kliensekből, akik tenni is akarnak önmagukért. Utat mutatok az életenergia forrásához. Az elmúlt bő 10 évben a személyes coachingok, tréningek és előadások során több, mint 3000 embernek mutattam meg, hogy több van bennük, mint azt gondolják magukról. 

A 2016 óta, Magyar szabadalom és állami védjegyoltalom alatt álló módszerem, a Murányi Empraxis Healing, kiombinálja az úttörő coaching szemlélet, az ESP pszichológia, tehát a parapszichológia tudomány módszereit, a legfontosabb fiziológiás terápia gyakorlatait és a gyógyító transzforációs energiagyógyászat elemeit, hogy minden kliensemnek, tartós, legtöbbször élethosszig tartó támogatást tudjak nyújtani.

A saját erőm, hitem, kitartásom a példa, hogy bárhonnan fel lehet állni, legyen az akár a leglehetetlenebb és legkilátástalanabb helyzet. A példamutatás, a hit, az úttörő életszemlélet, elkötelezettség, a szolgálat, nagyon fontos irányelvek az életemben. Küldetésem megmutatni az embereknek, hogy a tartós siker, egészség, őszinte boldogság, erő, stabilitás és belső egyensúly mind-mind belülről fakadnak. Annak érdekében, hogy bármely elakadást, krízist, családi- vagy üzleti kihívást képesek legyünk hosszú távon orvosolni, először önmagunkkal kell rendben lennünk.

Szakirányú képesítéseket Budapesten és Debrecenben folytattam, az Egyesült Államokban pedig spirituális gyakorlatokon, képzéseken vettem részt, pl Maharishi Bhramananda Yogi és Brian Tracy társaságában. Emellett tanulmányi utakon szereztem tudást és tapasztalatot Magyarországon kívül Ausztriában, Svájcban,  Olaszországban, és Németországban. Az utam során az élet olyan mélységeit és magasságait tapasztaltam meg, amelyek révén képes vagyok percek alatt felmérni, mire van szüksége a velem szemben ülőnek.

Miért dolgozzon velem?

A hosszútávú
megoldásokért

Félretesszük az útjában álló gátakat és gondoskodok róla, hogy legközelebb már ne akadályozhassák a továbbhaladásában. Visszafejtjük a problémák gyökerét, hogy alapjaiban kezelhessük azt.

A gyors
eredményekért

Már a legelső találkozónk után tapasztalni fogja a változást és a fejlődést. A kihívások új megvilágításba kerülnek, és az addig hatalmasnak tűnő problémák is lépésről lépésre leküzdhető kihívásokká alakulnak.

A tartós
sikerekért

Nem ígérem, hogy az Empraxis Healing szemlélet a könnyű út. Azt ígérem, hogy megéri rajta végigmenni és hinni abban, hogy a legjobb önvalója lesz látható és a legnagyobb céljait is képes lesz elérni.

A klienseim mögött komoly eredmények vannak, sikeresek abban, amit csinálnak, mégis érzik, hogy még több van bennük.

Ha ez Önre is jellemző, lehet, hogy érdemes felvennie velem a kapcsolatot. De akkor is, ha akár több évtizedes traumákat, blokkokat, sebeket szeretne feloldani, akár gyermeknél, akár transzgenerációs szinten szeretne gyógyulni, változtatni, testileg-lelkileg.

Rólam mondták

10 terület

amelyen tizenéves tapasztalatom van – noha az ide vezető utam már jóval hamarabb elkezdődött

Milyen módon
működjünk együtt?